Nagy siker volt! Újabb művészcsalád mutatkozott be

1991

A helytörténeti gyűjteményben a közelmúltban újabb művészcsalád mutatkozott be. Róluk emlékezik meg rövid írásában Jablonkay Mária, a gyűjtemény vezetője.

„Nagyszerű érzés, ha a  tehetség öröklődését a szülők megtapasztalhatják. Amikor genetikát tanítottam, a két példa erre a zenész  Bach családban  a kiemelkedő tehetségű Johann Sebastian Bach ragyogó zenei életműve  és a magyar párhuzam a Ferenczy művészcsalád voltak. Solymáron már több művészcsalád alkotásait mutattuk be a gyűjteményben, így először a Bogdán családot, ahol 5 generáció a példa a tehetség öröklődésére,  Lőrincz Pétert és leányát Katalint, de jó példa a Barcsik család is. Nemrég Szalay Gábort és családját invitáltam  kiállításra és örültem hogy elfogadták a felkérést. Gábor építész és műemlékvédelmi szakmérnök, a vár, a helytörténeti gyűjtemény és immár a r.k. templomunk rekonstrukciós feladatainak  tervezője. Felesége Némethy Georgina az USA-ban született festőművész, akinek édesapja  is, testvérei is festőművészek. Leányaik közül Szalay Laura divattervező művész, Maya pedig grafikusként végez az idén. Kiállításuk mind a négyőjük alkotásait mutatja be, ezekből mutatunk néhányat Czöndör István remek fotóinak közvetítésével. A  kiállítást megnyitó beszédet alpolgármestrünk Dr.Szentkláray Ferenc mondta, ihletett gitárművészeti tudásával Maya szerzett élményt számunkra. Megható látni a közel 90 éves nagymama, Gábor édesanyja érdeklődő, örömteli büszke pillantását, amikor  fia és családja kiállítása nyílik meg. ‘Azok az istenadta gének…’ – idézem Scheller Éva egykori vendégkönyvi bejegyzését(…)
(…) Igen, nagyszerű  látni a folytatást!”

Czöndör István fotói:

Gábor várterve, Laura grafikái
Gábor várterve, Laura grafikái
Georgina festménye a várról, és a Laura által készített koszorúslány ruha
Georgina festménye a várról, és a Laura által készített koszorúslány ruha
Gábor meghatott, büszke édesanyja
Gábor meghatott, büszke édesanyja
Maya grafikái
Maya grafikái
A megnyitón Maya gitározott
A megnyitón Maya gitározott
Dr. Szentkláray Ferenc mondta a megnyitó beszédet
Dr. Szentkláray Ferenc mondta a megnyitó beszédet
Georgina festménye a solymári várról
Georgina festménye a solymári várról

Szalay G.