1978-tól kezdve, a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik március 27-ét, a színházi világnapot. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el, idén Anatolij Vasziljev rendező, színházelméleti gondolkodó, pedagógus fogalmazta meg gondolatait.
Szükség van-e színházra?
Kérdezik a színházban csalódott szakmabeliek ezrei és a színházba belefáradt emberek milliói.
Mire jó az?
A színház manapság jelentéktelenné vált a városokban és az országokban lejátszódó tragédiákhoz képest.
Mi számunkra a színház?
Aranyozott karzatok és páholyok, bársonyszékek, mesterkélt hangok, vagy ellenkezőleg, valami egészen más: – mocsokkal és vérrel borított fekete doboz, és benne egy rakás megvadult meztelen test.
Mit tud nekünk mondani?
Bármit!
A színház bármit el tud mondani.
Azt is, ahogy az istenek az egekben élnek, ahogy a rabok barlangokban szenvednek és ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogy hazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől, a színház mindenről képes beszélni.
A színház mindig volt, és örökké lesz.
Az eljövendő ötven-hetven évben különösen nagy szükség lesz rá. Mert valamennyi művészet közül csakis a színház az – ahol a szó szájtól szájig, a tekintet szemtől szemig, a mozdulat kéztől kézig, testtől testig hatol. Nincs szüksége közvetítőre. A színház a világ áttetsző fénye, se Dél, se Észak, se Kelet, se Nyugat – ő maga a fény, a világ négy sarkából árasztja el a világosság, és bárki számára felismerhető, közelítsen hozzá ellenségesen vagy barátságosan.
Különböző színházakra van szükség.
Valamennyi lehetséges forma közül elsősorban a színház archaikus formáira lesz igény. A rituális formák színháza nem állítható szembe a civilizált népek színházával. A világi kultúra egyre jobban kiüresedik, a„kulturális információ” kiszorítja az egyszerű, lényegi dolgokat, és elveszi a reményt, hogy egy nap találkozzunk velük.
A színház nyitva áll. Szabad a belépés.
Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel – menjetek színházba, foglaljátok el a zsöllyéket és a balkonokat, hallgassátok a szavakat és nézzétek az élő történeteket– itt van nektek a színház, ne becsüljétek le, ne hagyjátok ki rohanó életetekből.
Mindenféle színházra szükség van.
Csupán egyetlen színházra nincs szükség – a politikai játszmák színházára, a politikai egérfogó színházára, a politikusok színházára, a politika színházára. És legkevésbé a mindennapi terror színházára – legyen bár egyéni vagy kollektív; nincs szükségünk a hullák színházára, az utcákon és tereken, a fővárosokban és vidéken folyó vér színházára vallások és etnikumok között.
Anatolij Vasziljev
Fordította: Kozma András
(Forrás: szinhaz.hu)