Sokadik éve újra: német és sváb nyelvű versmondó verseny

4394

A német és sváb nyelvű versmondó verseny megyei fordulója után két solymári tanuló jutott az országos megmérettetésre. Milbich Edit beszámolóját adjuk közre a versenyről.

Lelkesen készültek az általános iskola „bejáratott” versmondói a 2016-os megmérettetésre. A tavalyi és előző évekbeli sikerek után, a gyerekek optimistán, jól motiváltan indultak neki az idei versenynek. Volt, aki már októberben elkezdte tanulni a szövegét, hogy márciusra biztosan jól menjen. Nem könnyű a versmondás, vagy ha úgy tetszik, nem mindenki születik színésznek. Nem elég a szöveget megtanulni; ha nem elég jó az előadó, oda a produkció. Tanár, diák, szülő, nagyszülő és ismerősök együtt dolgoztak a cél érdekében. És ez nem túlzás! Idegen nyelven előadni egy speciális fokozat, hát még dialektusban: solymári svábul! Tényleg kellett a tanár, a nagyszülő, a szülő, az ismerős és a rokon, aki átírta, megértette, ki tudta ejteni, és be tudta tanítani a gyerekeknek a néhol több oldalnyi szöveget. Legkisebb versenyzőnk első osztályos volt, a legnagyobb pedig hatodikos. Az első forduló hagyományosan Pilisszentivánon került megrendezésre, a második megyei forduló pedig Budakalászon. Gratulálunk minden solymári diáknak, aki képviselte és öregbítette iskolánk hírnevét. Köszönet a német tanároknak, és a következő gyerekeknek:

Bernát Lili 3. a (sváb nyelv), Cservenek Zsombor 2. a (német nyelv), Dauner Blanka 1. a (sváb nyelv), Dauner Diána 1. a (sváb nyelv), Dezsényi Laura 5. a (sváb nyelv), Dezsényi Lóránt 1. a (sváb nyelv), Dudás Zsófia 5. a (német nyelv), Galyas Abigél 3. a (német nyelv), Geringer Katalin 6. a (sváb nyelv), Hadnagy Ádám 5. a (német nyelv), Hadnagy Panna 1. b (német nyelv), Hadnagy Virág 4. a (német nyelv), Hajdú Emese 2. a (sváb nyelv), Hopp Szófia 1. b (német nyelv), Horányi Rozina 1. a (sváb nyelv), Horányi Zsófia 5. a (sváb nyelv), Korozsvári Áron 4. c (német nyelv), Kovács-Hantos Szelina 5. a (sváb nyelv), Malárik Anna 4. c (német nyelv), Nádor Benedek 5. a (német nyelv), Schreiber Máté 2. a (német nyelv), Strack Ágnes 2. a (német nyelv), Szabó Luca 5. a (német nyelv), Szabó Sipos Gréta 2. a (német nyelv), Ter Telgte Janluk Attila 4. c (német nyelv), Ter Telgte Laura Andrea 4. c (német nyelv), Vézner Ramóna 4. a (sváb nyelv), Viszneki Gáspár 1. b (német nyelv)

Iskolánkat az országos versenyen, Bernát Lili és Horányi Zsófia második helyezést elért tanulóink képviselik majd.

20160305_113007 20160305_123325 20160305_150331 20160225_150823 20160305_143933 20160305_124642