Folytatódik a helytörténeti szabadegyetem

1576
Kelta sír és késő római érem

Március 8-án, kedden este fél hétkor a romai kor szekértő régészének előadását hallgathatják meg az érdeklődők a helytörténeti szabadegyetem következő előadásán. Dr. Ottomány Katalin, a szentendrei Ferenczy Múzeum munkatársa a kelták és a rómaiak Solymáron fellelt emlékeiről ad összefoglalót, a helytörténeti gyűjteményben.

Solymár területén a felszíni terepbejárások és ásatások adatai alapján 4 lelőhelyet ismerünk a késő vaskorból, mikor a források által már névszerint is azonosítható kelták lakták a Dunántúlt. A legkorábbi, Kr.e. 4–3. századból származó sírokat a közelmúltban tárták fel az Auchan áruház építését megelőző ásatáson.

A rómaiak a Kr.u. 1. század második felében telepedtek meg Solymáron s a 4. század végéig éltek itt, Pannonia provinciában. A hozzájuk köthető 10 lelőhely közül nagyobb temető feltárás folyt a Dinnyehegyen s kisebb településnyomokat hoztak felszínre a Krautgarten-dűlőben és a már említett Auchan áruház alatt. Az ásatások leletein túl szórványként előkerült kőemlékek maradtak még ránk ebből az időszakból.