Márciusi útfelújítások Budapesten

1279
(Fotó: Nyitrai Dávid)

Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán, melyeknek köszönhetően 13 helyen megújul a főváros közterülete – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ.

Solymárhoz a legközelebb fekvő területeken, a II. illetve a III. kerületben is számíthatunk útfelújításokra.

Március első felében a III. kerületi Hatvany Lajos utca – Juhász Gyula utca és Hadrianus utca közötti szakaszának – felújítása kezdődik. Az útfelújítással érintett mintegy 825 méteres szakaszon a teljes útburkolat megújul. Az Újmegyeri térnél lévő buszforduló csatlakozásainál lecserélik az út teljes pályaszerkezetét, illetve felújítják a forgalomterelő szigeteket. A szakaszon, illetve buszfordulónál található buszmegállóhoz vezető járda is megújul. A szegélyek cseréjét is elvégzik az útpálya szélén a forgalomterelő szigeteknél és a járdák zöldfelülettel való találkozásánál is. A buszöblök bazaltbeton burkolattal épülnek ki.

Március második felében indul III. kerületi Nagyszombat utca – Lajos utca és Bécsi út közötti szakaszának – felújítása. A Nagyszombat utca felújításával egy időben az úttest bal oldalán párhuzamos, a jobb oldalán 45 fokos ferde parkolókat alakítanak ki. A meglévő járdákat szélesítik, és öntött aszfalttal, illetve a Bécsi út – Szőlő utca közötti szakaszon térkő burkolattal újítják fel.  A Nagyszombat utca – Szőlő utca – Bokor utca csomópontjában 3 új, kiemelt gyalogátkelőhely létesül.

Ugyancsak március második felében kezdődik a II. kerület Törökvész út és a Vend utca csomópontjának átépítése. A felújítás során átalakul a két utca torkolata, ahol középszigetes gyalogátkelőhelyet jelölnek ki. A csomópontban kicserélik a szegélyeket, valamint a járdák és a peronok is megújulnak. A vízelvezető rendszert egy víznyelővel bővítik.

A tervezett pontosabb munkakezdési időpontokról és a felújítási munkákkal járó forgalomkorlátozásokról a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.