Solymáron tegnap is tele volt az iskola

1436

Nem volt különösebb hatása Solymáron a Facebookon meghirdetett „Nem leszek a suliban-napnak”, mellyel a szervezők a hazai oktatási rendszer ellen kívántak tiltakozni.

„Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés!” – írták a közösségi oldalon közzétett felhívásukban, melyet 34 ezer résztvevő, és 17 ezer érdeklődő lájkolt. A felhívás értelmében az elégedetlen szülők ezen a napon otthon tartották gyerekeiket, illetve családi programot szerveztek nekik.

A solymári iskolában ugyanakkor nemigen vették észre, hogy megcsappant volna a tanulói létszám – tudtuk meg Zolcsák István igazgatótól. Ráadásul az influenza miatt mostanában betegeskedők is lassan visszatérnek. Így nem igazán lehetett érzékelni, hogy volt-e olyan tanuló, aki tegnap szülői tiltakozásból maradt esetleg otthon.