Kezdődhet a kisiskola átépítése, bővítése

2783

Tegnapi ülésén a képviselő-testület – Bárány Balázs, Jahoda Bence és dr. Szentkláray Ferenc „igazolt” távollétében – 8 fővel döntött a következő kérdésekben:

A kisiskola felújítása

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány kiemelt jelentőségű beruházásként, 400 millió forinttal támogatja – a Nemzeti Sportközpontok, mint építtetőn keresztül – az iskola „B” épületének átépítését és bővítését. Az elkészült tervek beárazása szerint a beruházás tervezett bruttó költsége 855 millió forint. Az önkormányzatnak tehát 455 millió forintot kell biztosítani a beruházáshoz. Ez az összeg természetesen a közbeszerzési eljárás során még változhat.
Tegnap – képviselői kezdeményezésre nyilvános ülés keretében – a testület megismerte a Nemzeti Sportközpontokkal kötendő együttműködési megállapodás végleges szövegezését és egyhangú döntéssel felhatalmazta a polgármestert annak aláírására. Ezzel kötelezettséget vállalt arra is, hogy a támogatás összegén felül az átépítéshez szükséges forrásokat – elsősorban hitelfelvétel útján – biztosítja.
A megállapodás aláírásával elkezdődhet az iskola felújításának közvetlen előkészítése, a közbeszerzési eljárás kiírása. A képviselő-testület következő feladata, kiválasztani a pénzintézetet a hitelfelvételhez. A kiválasztott bankot a megállapodás szerint jóvá kell hagyatni a Nemzeti Sportközpontokkal, majd hozzájárulást kell kérni Magyarország Kormányától a hitelfelvételre.

Összekötő út Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár között

Mindhárom település lakóinak érdeke lenne egy, a településeket összekötő új út kialakítása – állapodtak meg Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár vezetői tavaly nyáron. Az új út nyomvonalára illetve kialakításához szükséges tanulmányterv elkészítésére tett most javaslatot Pilisvörösvár. A képviselő-testület két bizottsága is helyszíni bejáráson vett részt. Személyes tapasztalataik és szekértői vélemények is azt támasztják alá, hogy a javasolt nyomvonalon – a domborzati viszonyok miatt – igencsak költséges lenne utat építeni. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a tervezett nyomvonal több helyen magánutakat érint és hidat is szükséges lenne építeni. Mindezeket figyelembe véve a képviselő-testület – egy fő tartózkodása mellett – elutasította az előterjesztést.

Alkonyatkapcsolós közvilágítás

Jelenleg Solymár közvilágítása időkapcsolós rendszerben működik. Ez kedvezőtlen időjárás esetén sokszor eredményez rossz látási viszonyokat, így közlekedésbiztonsági szempontból merült fel az igény alkonyatkapcsolós rendszerre történő áttérésre. A képviselő-testület egyhangú döntéssel támogatta az áttérést és biztosítja annak költségét – 530 ezer forintot – a beruházási tartalék terhére.

Ifjúsági díjak

Megszavazta a képviselő-testület az önkormányzat által alapított ifjúsági díjak 2016. évi kitüntetettjeit. A kiváló diáksportoló címet Tóth Petra Franciskának, a kiváló tanuló címet Blum Balázsnak ítélték. Az ifjúsági közösségi munkáért díjat megosztva Dózsa Gábor és Marlok Béla kapta. A kitüntető címeket a március 15-én (kedden) 17 órakor kezdődő községi ünnepségen adják át.

További döntések:
  • A települési általános iskolában működő intézményi tanács tagjai közé delegálta a képviselő-testület Lőrincz Beáta képviselőt, a közművelődési bizottság elnökét.
  • Elfogadta a testület a Solymári Településüzemeltetési Kft. egységes szerkezetű alapító okiratát, melynek módosítására a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezések miatt volt szükség.
  • Felhatalmazta a képviselő-testület a polgármestert, hogy Csíkpálfalva és Wüstenrot testvértelepüléseinkkel való szorosabb együttműködés kialakítására és közös programok megvalósítására vonatkozó pályázatot nyújtson be, az Európai Unió – Europe for Citizens – Európa a Polgárokért programba.