Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók

1146

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati ma jelent meg – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár.

Az ösztöndíjprogram célja a felsőoktatás minőségének javítása, a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése, a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi szerepének, elismertségének növelése – mondta az államtitkár.
A Tempus Közalapítvány által kezelt ösztöndíjprogram mintegy kilencezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra a következő öt évben, hogy résztanulmányokat folytathasson, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vegyen részt európai és Európán kívüli országokban.

Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója hozzátette: a program pénzügyi kerete hat évre 9,2 milliárd forint, a sikeresen pályázók – attól függően, hogy mely országban tanulnak majd – havonta 186-270 ezer forint ösztöndíjat kaphatnak.
A program első, tavaszi félévi pályázati felhívása megjelent az alapítvány oldalán, illetve egy héten belül elérhetővé válik az online jelentkezési felület is a hallgatóknak. Tanulmányi részképzésre március 10-ig, szakmai gyakorlatra és rövid tanulmányutakra pedig április 10-ig lehet jelentkezni.  A továbbiakban mindhárom ösztöndíjtípus esetében évi két – egy tavaszi és egy őszi – benyújtási határidőre számíthatnak a hallgatók.

Forrás: MTI