Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzatának Képviselő Testülete – tisztelete és megbecsülése jeléül – a közművelődés, a kultúra és a művészet területén dolgozó és alkotó kiválóságok elismeréséül „Manninger Miklós-díj”-at alapított, melyet 2016-tól kezdődően minden évben a Szent László Napok keretében vehet át a díjazott.
Idézet Kovács Róbert, kőbánya polgármesterének leveléből:
„Manninger Miklós Úr kerületünk kiemelkedő egyéniségi volt, aki a művészeti, kulturális életben, valamint a közművelődés területén maradandó értéket alkotott, így számunkra természetes, hogy munkásságáról, azon értékekről, melyet Kőbányán Ő teremtett meg, ilyenformán megemlékezzünk.”
Manninger Miklós az 1980-as évek elejétől haláláig, 2014-ig tanította Solymáron a német nemzetiségi tánchagyományokat. Az iskolás csoportok mellett, a művelődési ház ifjúsági csoportját és a házaspárokból álló Herbstrosen tánccsoportot is vezette. A Herbstorsen tánccsoport igy búcsúzott Manninger Miklóstől, a tiszteletére rendezett gálaesten:
„Az évek során különleges kötelék alakult ki Manninger Miklós és a solymári Herbstrosen Tánccsoport között: Hol a tanár, hol a vezető, hol a barát szerep dominált, a helyzettől függően. Az ő álma volt, hogy a táncoló fiatalok mellett egy felnőtt tánccsoport is működjön, mely korosztályában is maga köré gyűjti azokat az embereket, akiknek fontos a nemzetiségi hagyományok művelése, továbbadása a tánc, a népviselet, a szokások és a zene terén.
Táncaival, koreográfiáival számos bel- és külföldi szereplésen vett részt a csoport. Egy egy hosszabb buszos út után hetekig mesélte, hogy ő otthon is csak ülve, rázkódva tud már csak aludni. Nagyon szerette a közös együttléteket, a közös gulyásfőzést, – amit viccesen, mindig az egy évvel azelőtt megvett csirke farhátból tervezett megfőzni.
Miklós gyakran mondta, amikor a fellépések előtt izgultunk, hogy „nem a lábatokat figyeli a közönség, legyetek jókedvűek, mosolyogjatok, élvezzétek a táncot és akkor biztos a siker!” Ezzel próbálta feloldani a lámpalázunkat. Amikor a tánc közbeni hibáinkon túl tudtunk lépni, és tovább táncoltunk, mintha mi sem történt volna, a szereplés végén Miklós megdicsérte a csoportot, „Ne izguljatok, azt hitték, hogy új koreográfiát adtatok elő, nagyon jó volt.” Ezekkel a dicséretekkel növelte mindenkinek az önbizalmát, míg tényleg elhittük, hogy tudunk táncolni, és ettől sikerült valóban jól a produkció. Igen, ilyen a jó pedagógus, és ilyen volt Miklós is. Végtelen türelemmel tartotta a táncpróbákat, nyugalmából, buzdításából merített a csoport mindig erőt, és kedvet.”