Lúdas Matyi illusztráció – rajzpályázat

3136
A Magyar Posta által kibocsátott bélyegblokkon Szalma Edit „Lúdas Matyi” illusztrációja

Az Apáczai Csere János Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet – Fazekas Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából – általános iskolások számára. A pályázat témája a költő fő műve, a „Lúdas Matyi” egyik történetének illusztrációja.

Fazekas Mihály, a költő, 1766. január 6-án született, jómódú, debreceni polgárcsaládban.
Megjárta a híres Református Kollégiumot, közel 30 évig katonáskodott, harcolt a török ellen, és a napoleoni hadjáratokban, majd hadnagyként szerelt le és tért vissza szülővárosába.
Közhivatalnoki munkája mellett írta verseit olyan barátok értő támogatása mellett, mint Csokonai vagy Kazinczy Ferenc.

Érdekesség, hogy legismertebb művének, a „Lúdas Matyinak” első, 1804-es kéziratait, pont Kazinczy kritikája miatt nem szánta kiadásra. Először 1815-ben, Bécsben, Fazekas tudtán kívül, majd a szerző hozzájárulásával, és átdolgozásával 1817-ben jelent meg, hogy aztán számos kiadást érjen meg napjainkig.

A népmesei elemeket felhasználó történet örök érvényű társadalomkritika, örök érvényű tanulságokkal, cselekménye fordulatos, humoros. A mai napig töretlen a népszerűsége, évtizedek óta kötelező olvasmány az iskolákban, és számos feldolgozása született színpadon, filmen. A gyerekek számára talán legismertebb a rajzfilmváltozat, de a solymári Csepűrágók színjátszó-csapata is átdolgozta a művet, amit „Matyi a Ludas” címmel, karácsony előtt mutattak be nagy sikerrel.

Tehát kedves Gyerekek, Iskolások!
Ezúton szorgalmazzuk, hogy olvassátok, nézzétek a Ludas Matyit minden formában, és készítsetek illusztrációt a kedvenc történetetekhez.
A technika tetszőleges, a méret A/4-es formátum.
A pályaműveket 2016. március 31-ig adhatjátok le az Apáczai Csere János Művelődési Ház Irodájában.