Modern angyaljárás

2266

Az angyaljárás Solymár régi karácsonyi szokásainak egyike. December elejétől karácsonyig 8-10 fiú járta énekelve a falut, betlehemet hordozva házról házra. Ezt a szokást elevenítették fel ebben az évben a Reményi Margit Táncegyüttes Bunte Bände gyerekcsoportjai.

„Az óvodás- és iskoláskorú gyerekek az adventi időszakban két szamárral, angyaloknak öltözve, csengettyűvel a kezükben járták a falut, karácsonyi énekeket énekelve” – meséli Milbich Edit, az együttes vezetője, aki a csoportokat tanító Cservenyiné Lutz Beátával és Illés Gergellyel együtt elevenítették fel az „angyaljárást”, és kísérték a 30-40 gyereket.
„A legkisebb angyal 2 éves, a legnagyobb 15 éves volt, és a sokszor kellemetlen, esős időjárás sem riasztotta őket vissza, hogy járják a falut, német és magyar karácsonyi dalokat énekelve. Egy-egy délután hat családhoz mentünk, akik gyertyát gyújtottak érkezésünkkor, szaloncukorral, süteménnyel és gyümölccsel vártak. Köszönjük Fényes Réka és Schokátz Mariann segítségét, akik velünk tartottak és pásztornak öltözve vezették szamaraikat.”

IMG_6721 IMG_6790 20151210_182535 IMG_6794