Karácsonyi csomagok

1250

A képviselő-testület október végi ülésén szavazott arról, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az idén is hozzájárul 20 rászoruló család, illetve idős ember karácsonyához egy-egy húszezer forint értékű ajándékcsomaggal.

Szelicsánné Szajáni Piroskától, az Ezüstkor Szociális Gondozó Központ vezetőjétől megtudtuk, hogy az elmúlt héten át is adták a karácsonyhoz kapcsolódó, tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat. Olyan – életvitelszerűen Solymáron lakó – családok, illetve egyedülálló idős emberek kapták azokat, akik nem részesülnek rendszeres segélyben.
A hivatal, az óvoda, az iskola és a gondozóközpont vezetői 5-5 rászorulóra tettek javaslatot. Az ajándékok megvásárlását és csomagolását a gondozó központ vállalta.