Egy baba naplója 6. – A nagy mumus

762

A szoptatás, még inkább az igény szerinti szoptatás egyre elterjedtebb és felkapottabb téma a kismamák körében. A trend számos pozitív hatása mellett a vele járó ideológia, miszerint aki nem szoptat kellő ideig, az nem volt elég kitartó, rendkívül káros egy újdonsült anyuka önbizalmára nézve. Visszatérve kis családunk történetére, nálunk is elérkezett az a pont, nem sokkal a napirend bevezetése után, amikor erősen csökkenni látszott a tejem. Korábban is voltak gondjaim a szoptatás körül, így most egyben elmesélem tapasztalataimat.

Nálunk a családban senkinek nem volt elegendő teje, anyu például csak hat hetes koromig tudott szoptatni. Ezzel a háttérrel, a lelkem mélyén végig tartottam tőle, hogy nem lesz elég tejem nekem sem, hiába elterjedt az az álláspont, hogy ez nem öröklődik. A tejem szerencsére már a kórházban belövellt és az első pár hétben nem is volt semmi gond. Nagyjából 2-3 óránként szoptattam, viszont azt már az elején sem tartottam be, hogy 20-30 percig szopizzon, hanem hagytam őt, amíg jól esett neki. Gyarapodott is rendesen, heti 200 g-ot. Aztán kb. 3 hetesen Bogyókánk éktelen sírással keltett minket nem sokkal azután, hogy szopizott és véresre szívta a mellem, de még mindig éhes volt, akkor tettem át először a másik mellemre. Zokogtam, teljesen kétségbe voltam esve és kavarogtak a fejemben a gondolatok, amiket a szoptatásról, tejtermelésről hallottam, olvastam. Férjem, látva kimerültségemet, azt javasolta, hogy legközelebb ilyenkor próbáljunk meg tápszert adni neki. Amikor eljött a pillanat, csak még jobban fájt a lelkem, ahogy cumisüvegből tápszerrel etettem és elhatároztam, hogy amíg van tejem, én többet tápszert nem adok neki, az biztos is.

Látszólag helyre állt minden, begyógyult a mellem, viszont nem hízott már olyan szépen, mint az elején. A szopizások egyre hosszabbra nyúltak, volt, hogy 2 órán át tartott és ezzel párhuzamosan tetőzött a letehetetlenség is. Próbáltam mindig fejni szoptatás után, de iszonyú nyűg volt az egész. Alig jött valamennyi és az amúgy is borzasztó kevés szabadidőmből nem szívesen áldoztam erre fél órát. A napirend bevezetése sokat segített a dolgon, hiszen amikor aludt, akkor volt fixen időm magamra és akkor tudtam fejni is, nap végére általában 50-60 ml összejött. Aztán elkezdett alábbhagyni a mellem teltség érzete és a fiam is éhesnek bizonyult szopizások után. Pár nap mérlegelés után, korábbi meggyőződésem ellenére megpróbáltam tápszerrel pótolni, de rövidesen oda jutottunk, hogy nem akart szopizni. Akkor volt 2 hónapos.

Hogy a krízistől hogyan jutottunk odáig, hogy most, három és fél hónaposan még mindig szopizik tápszeres kiegészítés nélkül? Legközelebb elmesélem. Az biztos, hogy nem érdemes idő előtt feladni, de szerintem mindenki érzi, hogy hol jön el a saját határa és egy agyonhajszolt, frusztrált anyuka biztos, hogy többet árt a babának, mint a tápszer.

A sorozat előző részét itt olvashatják.

MEGOSZTÁS