400 hektárnyi új erdő

1380

A tavaly decemberi jégkár megtizedelte a hazai erdőket, a katasztrófa azonban példaértékű társadalmi szolidaritást eredményezett. Áder János köztársasági elnök kezdeményezése, az „S.O.S. – Bajban az erdő!” kampány sikerének köszönhetően az Országos Erdészeti Egyesület most 45 millió forintot tud szétosztani az érintett erdőgazdálkodóknak.

Járhatatlanná vált közutak, életveszélyes erdészeti és turistautak, kidőlt, kettétört törzsű fák által leszakított villamosvezetékek és kidöntött villanyoszlopok mindenfelé. A károsodott, letarolt erdők látványa az erdész szakma egészét megrázta. Elsősorban a Börzsöny, a Pilis, a Visegrádi- és Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, a Gerecse, a Vértes, a Mátra és a Bükk erdőterületein okozott hatalmas pusztítást az ágakra fagyott, sok helyen 8-10 centiméter vastagságú, többtonnás jégréteg, tavaly december elején.

A kárfelszámolás még javában tartott, amikor Áder János köztársasági elnök társadalmi összefogást kezdeményezett. Az MTVA által meghirdetett „S.O.S. – Bajban az erdő!” kampány sikereként 45 ezer betelefonáló, rövid idő alatt több mint 10 millió forintot gyűjtött a hazai erdők megújítására, míg az OTP Bank 20, a Szerencsejáték Zrt. 10, a CBA 5 millió forintot, a Mountex Kft. és az Andreas Stihl Kft. pedig további jelentősebb anyagi és eszköztámogatást ajánlott fel. Ezt a 45 millió forintot most – az őszi erdősítési időszakban – a teljesen megsemmisült erdőterületek újraültetésére, a súlyosabban megrongálódott turisztikai berendezések helyreállítására fordíthatják az erdészek.

Áder János köztársasági elnök, a Pilisszentkereszt 49/A erdőrészleten tekintette meg az őszi csemeteültetési munkálatokat. A rendezvényen elmondta: „Köszönet illeti mindazokat, akik a katasztrófa sújtotta erdők helyreállításán dolgoztak. Elsősorban az erdészeket, akik az elmúlt egy évben nehéz körülmények között is megtettek mindent az erdők megtisztításáért, biztonságos látogathatóságáért. Köszönöm továbbá minden támogatónak a hozzájárulást, nemcsak a vállalatoknak, hanem különösen a magánszemélyeknek.”

Az ültetések zöme 2015. őszén megvalósul, de még 2016. tavaszán is folytatódik. A teljes helyreállítás, az utolsó sérült erdőrészek megtisztítása várhatóan 2016. év végéig tart.

Forrás Pilisi Parkerdő Zrt.

hány érdekes adat:
Az erdőgazdaságok az elmúlt közel egy év során összesen 194.031 köbméter károsodott faanyagot termeltek ki, ami normál körülmények között a főváros környéki erdők egy éves kitermelési adatainak felel meg. 2015 végéig mintegy 334 hektár erdőt ültetnek teljesen újra az erdészek, amit a későbbiekben várhatóan még 60 hektár felújítása követ. A károsodott erdőterületek erdősítéséhez előreláthatóan 2.278.000 db csemetére és 5.950 kg makkra lesz szükség. A jégkár óta csak a Pilisi Parkerdő területén összesen 500 km turistautat tisztítottak meg és tettek újra járhatóvá.