Lehet, hogy solymári lesz Fehérvár Hangja?

2119
Fotó Kiss László

Szombaton a székesfehérvári Alba Plazában lépett színpadra a Fehérvár Hangja tehetségkutató verseny huszonnégy elődöntőse. A fiatal énekesek ezúttal már zenei kísérettel adták elő dalaikat a zsűrinek és a közönségnek. Köztük volt a 15 éves Barcsik Boglárka is, Solymárról.

A három évvel ezelőtt indított programsorozat kínálta lehetőséggel már sok fiatal élt. A korábbi döntősök és elődöntősök közül sokan színházban játszanak, énekelnek, másoknak külön zenekaruk van és elindultak a zenei pályán.

A szombati 24 versenyző közül a zsűri (Vörös Tamás – jazz előadóművész, Váradi Eszter Sára – színész, énekes, Pély Barna – énekes, zeneszerző, a zsűri elnöke és Kelemen Angelika – jazz énekes) 12 énekest juttatott a döntőbe. A kiválasztottak személyét ma délután jelentették be. Az ítészek nem titkolták, hogy nehéz volt megtalálni a legjobb tizenkettőt. Mindenki nagyon jól énekelt, ezért az énektudás mellett figyelték a színpadi jelenlétet, a kisugárzást és a hitelességet is.

A döntősök – köztük a solymári Barcsik Boglárka – máris készülhetnek a fináléra, melyet december 11-én, pénteken 18 órakor a Vörösmarty Színházban rendeznek. A döntő ezúttal is látványos színpadi show lesz, Szakál Attila rendezésében, és a döntős mezőny mellett sztárvendégek is színpadra lépnek.

Forrás: fehervarhangja.hu

Barcsik Boglárka
A tizenöt éves solymári lány idén kezdte meg tanulmányait Bodajkon, a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolában. Hegedűn és gitáron is játszik. A Fehérvár Hangja tehetségkutatóra – a mezőny egyik legfiatalabbjaként – tapasztalatszerzés céljából jelentkezett. A válogatón hamar meggyőzte a zsűrit. Pély Barna azt mondta neki, miközben arra buzdította, ne csak énekelje, hanem adja is elő a kiválasztott Anthony Hamilton és India Arie dalokat: „Én hiszek benned”.