Igazat játszottak – és belehaltak

1489
A megemlékezés műsorvezetője, Balogh Istvánné könyvtárvezető

Csütörtök délelőtt a községi általános iskola tanulói, este pedig a település lakói számára rendezett október 23-i ünnepségek helyszíne volt a solymári művelődési ház.

A délelőtti két előadáson, a hatodikos évfolyam próbálta elmesélni az ’56-os forradalom történéseit, Pokrócz Enikő tanárnő vezetésével.

01

A képek az ünnepség próbáján készültek
A képek az ünnepség próbáján készültek

Este, Balogh Istvánné könyvtáros köszöntötte a községi ünnepség résztvevőit, köztük Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselőt. Majd Albert Camus, Nobel-díjas francia író és filozófus 1957-ben írt gondolatait idézte: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia.”
A köszöntés után így folytatta: „Mai tisztelgő megemlékezésünk szónoka Wittner Mária, 1956 bátor csatáinak aktív résztvevője, a forradalmat eltipró lakájdiktatúra áldozata, első fokon halálra, majd jogerősen életfogytiglanra ítélt szabadságharcos. Wittner Mária nemzetünk élő legendája, a forradalom élő lelkiismerete, a helyes irányt mutató eleven útjelző táblája.”

04
Wittner Mária

Wittner Mária a mikrofonhoz lépve elmondta, nem készült ünnepi beszéddel, emlékezni jött. Emlékezni azokra a pesti srácokra, akik ’56-ban kimentek az utcára igazat játszani, aztán a megtorlás elől menekülve külföldre vetette őket a sors, de évek múltán hazahúzta szívüket a honvágy, és mint vén zászlótartók jöttek vissza Magyarországra. De legfőképpen azokra a srácokra, akik igazat játszottak – és belehaltak. A bevezető gondolatok után felolvasta Ignácz Rózsa – 1956. október 26-án, a Rendületlenül című irodalmi röplapban megjelent – Igazat játszottak… című novelláját.

Misztrál Együttes
Misztrál Együttes

A megemlékezés a Misztrál Együttes koncertjével folytatódott, melyet Őze Áron szavalatai tettek még érdekesebbé.

Őze Áron
Őze Áron

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak tiszteletére, az önkormányzat koszorút helyezett el, a Templom téren álló Hősök emlékművénél.