Mi lesz belőle, ha nagy lesz?

1291

Mivel és hogyan segítsünk gyerekünknek és magunknak a középiskolai felvételi során? Rózsa Móni és László Noémi pszichológusokkal beszélgethetnek erről, október 21-én 18 órától az Ezüstkor Szociális Gondozó Központban (Solymár, Templom tér 8/b.)

Szeptemberben elkezdődött a tanév, mely az első pár hétben még sok örömet, izgalmat és kíváncsiságot tartogat a gyerekek és a szülők számára. Aztán egyre több kérdés, döntési helyzet merül fel. Mi legyen a csemeténkből, hogy sikeres és boldog is legyen? Hol nevelnek belőle embert? Hol kapja a legtöbb ismeretet? Egyáltalán honnan tudja a szülő, hogy a gyereknek mire van szüksége, mivel tesz jót neki? Hatodikban felvételizzen vagy inkább nyolcadikban? Pályát választunk ilyenkor vagy intézményt? Mi a szerencsés, milyen fogódzókat találhatunk az életreszólónak tűnő döntés meghozatala előtt?

Ha az ön számára is ismerősek a fenti kérdések és gondolatok, és szívesen beszélgetne ezekről hasonló cipőben járó szülőkkel és szakemberekkel, Önt is várják szeretettel október 21-én, szerdán este!