Válni vagy nem válni?

1540

Jóval több fejlesztési pénz jutna Pest megyének, ha Budapestre és Pest megyére válna szét a Közép-Magyarország régió – állítja a kormány. Ezért most azt tanulmányozzák, hogyan tudnák leválasztani az uniós fejlesztési források szempontjából Pest megyét Budapestről.

A főváros árnyékában
Budapest 2013-ban 41 százalékkal haladta meg az Európai Unió 27 tagállamának átlagát az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében vásárlóerő-paritáson számolva. Ez azt jelenti, hogy mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másik valutához viszonyítva. Külön Pest megyét nézve a trend inkább a leszakadás felé mutat: hét év alatt egyedül Pest megyében romlott az egy főre jutó GDP, a hét magyar régió közül. Mivel az EU-s fejlesztések azon régióknak járnak, amelyek fejlettségi szintje nem éri el az EU-tagállamok 75 százalékát, Pest megye önmagában jogosult lenne a fejlesztési pénzekre. Ám Budapest árnyékában nem jut hozzá. Hiszen a fővárossal együtt fejlett területnek számít.

A főpolgármester is támogatja
Tarlós István Budapest főpolgármestere egyetért a javaslattal, mivel szerinte Budapest semmit nem profitál abból, ha mellette Pest megye sem részesül forrásokból.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is hasonló véleményen van. Mint mondta, Pest megye a főváros relatív fejlettsége miatt nem jut hozzá olyan forrásokhoz, amelyekhez amúgy saját fejlettségi szintje alapján hozzájuthatna. A szétválasztásnak két módja lehetséges: vagy egyszerűen kivágják a fővárost a megyéből (de ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy minimum 800 ezer lakója maradjon a „lyukas” Pest megyének), vagy a környező megyékhez csapják az egyes darabjait.

A szakértő aggódik
A hvg.hu által idézett közösségi fejlesztéspolitikai szakértő szerint az egész fejlesztési támogatás értelme, hogy a régiók szervesebb fejlődést mutassanak fel. A kérdés ezzel szemben Magyarországon úgy szól, hogy mennyi milliárd juthat hova. Az EU fejlesztési logikája ennél sokkal átfogóbb, számol a helyi tőke és egyéb faktorok fejlesztési potenciáljával. Az igazi kérdés az, hogy sikerül-e kidolgozni Pest megye felzárkóztatási stratégiáit, annak módszereit és részleteit. Igazolni tudjuk-e az eddigi fejlesztéseket, hogy milyen előrelépést jelentettek és milyen eredményeik voltak. A fejlesztésnél ugyanis annál több kell, hogy bölcsődei férőhelyeket teremtünk.

A SOLYMARONLINE megjegyzése
Biztosan fontos a szakértő által emlegetett stratégiai gondolkodás. Ám az átlagember számára a bölcsődei férőhelyekben és az ehhez hasonló egyszerű kérdésekben mérhető ez a kérdés.

A hvg.hu „Egy kapcsolat vége: Leválasztják Budapestet?” című írása nyomán.